OTP android alkamazás

2011.04.02. 13:00 // Írta: vendég.blogger

// Disclaimer: A vendégkritikát norti szolgáltatta (ezúton is köszi!), mivel a szerkesztőség, mind a nettó két fő, máshol bankol, így halvány fogalmunk se volt, egyáltalán milyen szempontokat kéne figyelembe venni az értékelésnél.

Itt van végre! - örültem, amikor megláttam először. Bár nem teljesen erre vártunk, de legalább már elérhető az OTP Bank saját alkalmazása Androidra. Az elsők között voltam annak idején, akik megrendelték az akkor még Házibanknak hívott internetes szolgáltatásukat és így visszanézve erre az évtizedre a különböző wap és sms alapú eléréseken kívül nem igazán volt használható mobil felület a pénzügyeink intézésére. Tavaly ez a helyzet megváltozott, amikor megjelent a mobil böngészőkre optimalizált oldal és az iPhone app, de egyik sem lett a használhatóság bajnoka. Tekintettel arra, hogy nem sokan fejlesztenek még Androidra hazánkban (és ez a helyzet a sajnálatosan elterjesztett "nem éri meg - fizetős appot - mobilra fejleszteni" ökörség és a geolokációs korlátozások miatt nem is fog egy ideig változni...), kicsit tovább tartott, mire megjelent erre a platformra is.

Bevallom, nem vártam, hogy első körben elérhető lesz a OTPdirekt, bár reménykedtem. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy tervezik és ezzel nem csak egy pénzváltó/automata kereső programot kaptunk. Feltelepítve kicsit sokáig tartott (15 mp), mire elindult (közben lehet nézegetni az OTP logót, mintha lefagyott volna...), de ezt betudtam a ZTE Blade nem túl gyors procijának. Gondoltam legalábbis először, hogy ez a probléma... Alapjában véve letisztult, a céghez illő, bár az előző és nem a frissített design színeiben pompázik, felül a menüből elérhetők a hírek, különböző keresők, árfolyamok, az ügyintézés és az ötödik, lenyíló menüben az elérhetőségek és a súgó. Sajnos a gombok és menük elég nehezen és lassan reagálnak az érintésre, szinte minden esetben várni kell az első indítás után pár másodpercet, mire megtörténik a váltás. Idővel ez gyorsul, olyan mintha futás közben gyorsítótárazná a megjelenített oldalakat (és kilépéskor pedig törölné...). A gombok és menük érintése kicsit "ridegebb", mint az Androidon megszokott legtöbb alkalmazásnál (most, hogy ez a zöld szín miatt van-e :D vagy nincs elég visszacsatolás, nem tudom).

A hírek és a keresések frissítése nagyon lassú ("Adatok feldolgozása... kérem várjon!" és még csak ekkor nyílik a kereső!), de ami nagyon bosszantott, hogy sehol nincs egy "vissza" funkció. Tudom, hogy ott van minden telefonon a gomb, de amikor egy keresés után visszalépnék a keresőkhöz egy újabb indításához, ösztönösen várnék egy gombot. Persze én nem csak átlag felhasználó szemével nézem, így lehet, hogy ez másnak nem fog majd hiányozni :) Ha már megnyílt a kereső, elég pontos találatokat ad, de a váltás a személyautós, gyalogos mód vagy a szűrés között már itt is lassabb. Mivel a telefonomon nem gyári DPI van beállítva (240 helyett 200), így a régebbi - és nem jól megírt - programok általában kisebb ablakban jelennek meg. Jelen esetben az egész alkalmazás szépen hozzáigazítja magát a teljes febontáshoz, egyedül a találatoknál jelenik meg a kisebb DPI miatt kisebb térképrészlet és ez kicsit csúnyán néz ki (viszont plusz pont, hogy a térkép bár statikus képnek tűnik, de a Maps-re visz). A súgó egész jól használható - azaz részletes :D -, persze ebből is jobb lenne a külön menüpontokon belül elérhető, arra vonatkozó változat. Ami még zavaró volt, hogy az egész alkalmazás nem használja a menü gombot. Egyáltalán. A lenyíló menü és funkciói pont oda illenének és így még maradna is egy hely egy másik fontosabbnak (pl. a később elérhető OTPdirektnek).

Ez a kritika most elég negatív lett így - ajánlom a fejlesztők figyelmébe, talán olvassa valaki közülük :) -, de ha a fenti hibákat kijavítják és tényleg bekerül a számlaműveletek elérése (nem butítva, teljesen!), akkor kapunk majd egy nagyszerű banki alkalmazást, amivel végre bárhonnan, ahol van mobilnet, elintézhetjük a banki ügyeinket. Nem telefonálva, nem smseket küldözgetve, hanem egy logikus, az asztali böngészőkben és a mobil alkalmazásokban már megszokott örömteli és fáradságtól mentes módon :D A jövőbeli biztonsági kérdésekre most nem térnék ki, a bankok többszörös biztonsági rendszerekkel dolgoznak (login, jelszó, sms, token, stb.), de aki paranoiás, az úgysem fog mobilról személyes adatokat érintő dolgokat használni.

Amint kint lesz a frissítés a direkttel, leírom majd a véleményemet a számlakezelésről is. Ha valaki esetleg kipróbálta gyorsabb készüléken és nem tapasztalja a lassulásokat, kérem írja meg.

sissza_1.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyulus 2011.04.02. 16:11:17

A keresésnél a lassúság nyilván abból adódik, hogy betölti előre a listát, amiből azután majd keres. Persze cache-be is rakhatná, gondolom nem változnak a bankautomaták helyei olyan sűrűn, hogy ne lenne érdemes.
A menügombot használja, pédául pont a keresőnél is, igaz, hogy a funkciói gombok képében is megvannak,vagyis sok értelme nincs.

norti 2011.04.02. 17:46:41

Tényleg, így olyan, mintha a kereső egy külön alkalmazás lenne, amit mondjuk más fejlesztett és benne maradt a menü gombos és a gui-s menü is :)

Dióhéjban

Hírek, tesztek, appok, a legújabb telefonok - Froyo, Gingerbread, Honeycomb, Ice Cream Sandwich: minden, ami csak kellhet. Itt minden az android körül forog.

Kérdésed van, vendégírnál, netán hirdetnél szerény blogunkon? Ott vagyunk twitteren, facebookon, de végső esetben e-mailen is: appdroid.hungary@gmail.com


Értékelés szerint

Prémium kategória: ötcsillag(!), négycsillag
Középmezőny: háromcsillag, kétcsillag
Futottak még: egycsillag


Kategóriák:

android, appteszt, állatkert, bréking, design,
elmélkedés, gépház, google, gyorshír, hírek, játék, market,
pikcsőr, pletyka, reklám, rendszer, táblagép, telefonteszt,
tippek és trükkök, tweet, update, videó, zöldrobot.

Készülékre hangolva:
HTC, LG, Motorola, Nexus, Samsung, Sony Ericsson, ZTE.


Lájkolnám a lájkod

süti beállítások módosítása