Reggel óta elérhető az Opera Mobile 10.1 béta androidra. Ez volt a jó hír, a rossz pedig az, hogy jelen verziójában ez így felesleges, és használhatatlan. Távol álljon tőlem a lehúzás, de jelen tesztünk tárgya bizony erősen rászolgált a szidásra. Még kísérletező kedvű olvasóinknak se ajánlom, mindenképp keserű szájízzel fognak távozni.
Hol is kezdjem, hol is kezdjem? Kezdjük a legnyilvánvalóbbal: a méret. A régebbi androidos telefonok rákfenéje, hogy bizony a programok telepítéséhez használható hely meglehetősen szűkös. Az Opera Mobile telepítés után 20 mega helyet foglal, ha erre rányomunk egy move to SD-t (mivel nekem meg van piszkálva a rendszer, nem tudom sajnos, hogy "szűz" gépen is engedélyezve van-e az app2sd), akkor is marad kemény 14 mega a telefon belső memóriájában.
Ezt még hajlandó is lenne az ember megbocsájtani, ha a program felhasználóbarát lenne, vagy gyors, de az Opera Mobile-ra ebből egyik sem jellemző. Lassabb, mint a gyári androidos böngésző (három oldallal teszteltem, index.hu, sorozatjunkie, és persze az appdroid.), olyan másfél, de inkább kétszer annyi időt vesz neki igénybe egy-egy oldal betöltése. Mindezt úgy, hogy bekapcsoltam az Opera Turbót a beállítások között, tehát elvileg még a képek minőségén is butított, ami látszani ugyan látszott, de érezhető gyorsulást nem okozott. Érdekes módon szintén külön be kellett állítani, hogy tördelje a nagyított szöveget olvashatóra, pedig ez lassan alap minden mobilos böngészőben.
A másik, ami röhejes, az a cache megoldás. Legalábbis felteszem, hogy az. Konkrétan nem az android rendszer által biztosított cachre részbe tölt, ha kikeressük az Opera Mobile-t a manage applications alatt, és megnézzük a részleteket, látszik, hogy a data részbe tölt, méghozzá elég durván. Az említett három oldal betöltése után ugyanis 3,5 mega, ehhez még hozzácsapva egy filmbuzit már 5,92 mega szemetet tárol nekünk a belső memóriában. Amit kilépésnél nekem nem ürített ki. Egy lazább böngészéssel szerintem simán összeszedhető 30-40-60 mega szemét is. A második próbálkozás után kiderült, hogy valamennyire limitált a szemetelhető hely mértéke, de nem igazán jöttem rá, pontosan mi is a limit. Olyan 15-18 mega a felső határ, amit el lehet érni vele, az se kevés sajnos. Ami a hab a tortán, hogy ettől nem lesz gyorsabb a böngészés: a program újraindítása után megnyitottam újra a filmbuzit, és talán hangyányival, ha gyorsabban nyitotta meg.
A betűk renderelése is elég lassan megy szegénynek, nagyobb zoom után még egy másodpercig bizony bámulhatjuk a homályos foltokat, mire végez a rendereléssel. Ez pláne akkor szembetűnő, ha az ember előtte megnyitja a gyári böngészőt, mert ott effektíve nem létezik ez a jelenség.
Tovább nem is idegesítettem magam a programmal, mivel túlságosan béta. Kérdés az, hogy ezt a verziót vajon minek tették közre? Mert böngészésre jószerivel alkalmatlan, és gyakorlatilag minden szempontból alul marad a gyári böngészővel szemben. Nagyon remélem, hogy még sokat fog javulni ez a béta, mert ráfér. Úgy érzem, hogy joggal adom neki a hónap csalódása címet, pedig még bőven van hátra a hónapból...