SlideIT - virtuális billentyűzet

2010.07.11. 20:41 // Írta: Appdroid Hungary

Aki ismeri a Swype-ot, annak ez a program se mutat sok újdonságot: a billentyűzeten a betűk között "vonalat húzva" lehet gépelni, a program elemzi a vonalat, és bedobja a helyesnek vélt szót / szavakat. A Swype legnagyobb baja kis hazánkban a lokalizáció, konkrétan szerencsétlen nem beszélt magyarul. A SlideIT azonban rendelkezik magyar nyelvi csomaggal, sőt, rendes t-9 módjára tanítani is lehet neki szavakat, és nagyjából három perc használat után úgy dobtam el az eddig használt Anysoft Keyboardot, hogy vissza se néztem.

 

  

Nem is tudom, kell-e mást mondjak róla. Jobb kézzel mutatóujjal, hüvelykujjal egyformán jól használható, nagyon pontos, rettenetesen felgyorsítja a szövegbevitelt, kis használat után úgy "gépel" vele az ember, mint a villám. Külön érdekesség a legalul látható fekete G betűre előugró graffiti üzemmód, ahol a különböző szimbólumokat rajzolhatunk be a proginak, ami szintén meglepően hasznos. Javaslom kipróbálásra.

Egyetlen hátránya, hogy a marketen csak a fizetős és a demo változatok közül lehet válogatni. ( Persze a neten 3. perc google kereséssel fellelhető a legfrissebb warez változat. Just sayin'. )

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mp3pintyo · http://www.pinterestegiveaway.com 2010.07.15. 14:12:58

Tegnap találtam meg. Azóta már belekerült az otthoni na mutasdmegmivelejteszámulatbamais kategóriába :D Fekvő módban hihetetlenül gyorsan használható a gépelésre, ráadásul jó szokásomhoz híven soha nem írok ékezetet és ez a jólelkületű progi mindig beírja helyettem :D

Appdroid Hungary 2010.07.15. 14:32:15

Buszon állva, egy kézzel gyorsabban írok sms-t, mint előtte ülve, két kézzel, landscape módban. Imádom. :D

Dióhéjban

Hírek, tesztek, appok, a legújabb telefonok - Froyo, Gingerbread, Honeycomb, Ice Cream Sandwich: minden, ami csak kellhet. Itt minden az android körül forog.

Kérdésed van, vendégírnál, netán hirdetnél szerény blogunkon? Ott vagyunk twitteren, facebookon, de végső esetben e-mailen is: appdroid.hungary@gmail.com


Értékelés szerint

Prémium kategória: ötcsillag(!), négycsillag
Középmezőny: háromcsillag, kétcsillag
Futottak még: egycsillag


Kategóriák:

android, appteszt, állatkert, bréking, design,
elmélkedés, gépház, google, gyorshír, hírek, játék, market,
pikcsőr, pletyka, reklám, rendszer, táblagép, telefonteszt,
tippek és trükkök, tweet, update, videó, zöldrobot.

Készülékre hangolva:
HTC, LG, Motorola, Nexus, Samsung, Sony Ericsson, ZTE.


Lájkolnám a lájkod

süti beállítások módosítása