A Google tegnap mutatta be az Android 4.0-ás verzióját, ami nem kevés újdonságot tett le az asztalra. A Galaxy Nexust már többé-kevésbé kiveséztük, szóval essünk neki az új operációs rendszert érintő változásoknak.
UI, Interfész
A Googlenél végre rágyúrtak arra, hogy egységesebb legyen az Interfész. Ez olyan apró dolgokban mutatkozik meg, hogy pl. az app launcheren belül most már ugyanúgy balra-jobbra lapozás van, mint a homescreeneken, kitették a widgeteket egy külön tabra az app launcherben, ilyesmi. Ami nagyon poén: az android új default betűtípust kapott (ideje is volt), ami a vicces "Roboto" névre hallgat, és kifejezetten jól sikerült, szép, jól olvasható darab. Lájkoljuk.
Megkaptuk a némiképp átszabott Honeycomb fél Lockscreent is, annyiban változott, hogy egyből tudunk ugrani róla a kamerához, üzenetekhez, meg ilyenek. A notifiation bar-t sötét hátteret kapott, ami nekem annyira nem tetszik, viszont lehet Cyanogen-módra jobbra-húzással kilőni egyesével a notificationöket. Ez szerintem felesleges, de biztos lesz, akinek hasznos feature.
Az összes ikon, widget, menü, plusz még némelyik app is át lett pofozva a Gingerbread érából a Honeycomb stílus felé, és a többség optimalizálva lett az On Screen gombokhoz.
On Screen gombok
Mert hát ez a Galaxy Nexus és az ICS egyik legnagyobb dobása számomra: viszlát, fizikai gombok. A képernyő alján látható három gomb sorrendben a vissza, a home, és a menü. Viszont ugye mivel ezek nem fizikai gombok, ezért egyrészről ha a telefon forog, ezek is forognak, másrészről gyanítom, hogy később a trükkös kis android fejlesztők millió egy témázási lehetőséget fognak még erre kitalálni. Ami viszont fontos, hogy a virtuális létükből fakadóan ezek a gombok bármikor eltávolíthatóak ugye: elindítasz egy filmet, bumm, szépen visszahúzódik a három gomb, és teljes képernyőn élvezed a videót. Fényképezésnél dettó. Gondolom lesz még millió egy ilyen kis szerepe.
És hát nyilván a device is sokkal szexuálisabb úgy, hogy tényleg az egész csak egy kijelző. A gombok bélkül sokkal inkább az lesz az érzésed, mintha magát az internetet, az androidot, a puszta információt tartanád a kezedben. És ez komoly geekout + gadget szexualitási tényező.
Face Unlock, új böngésző
Ez meg tiszta 21. század, PIN kód? Hagyjámá, én az ARCOMMAL lépek be. Az előlapi kamerán szépen skubizza a telefon a fejed, és eldönti, hogy te vagy-e a gazdi. Én speciel maradnék a pin kódnál, de azért vicces, meg jópofa funkció.
Az új böngésző viszont mérföldes csalódás. Persze nem azért, mert olyan rossz. Akkor miért? Hát, mert nem a Chrome az. Ettől függetlenül tud majd szinkrózni a Chrome-mal könyvjelzőket, ilyeneket. Meg a Tab váltás is jó lett, meg igazából nincs vele baj, végre tud desktop agentet is, csak... Mégse Chrome. Ja, van benne natív offline reading és inkognító mód is.
Multitask és gesture konzisztencia
Ezt most úgy cikk írás közben vettem észre én is, de azért szentelek neki egy külön mini-bekezdést. A Home gombra hosszan tenyerelve az ICS megmutatja nekünk a futó alkalmazásokat, méghozzá az alábbi formában. Egy függőleges szalagot tessék elképzelni, rajta kis, miniatűr képekkel, amik az adott alkalmazást abban az állapotban mutatják, ahogy mi otthagytuk. Eddig oké?
Na, viszont itt ki lehet gyomlálni a felesleges alkalmazásokat, méghozzá egy határozott jobbra húzással. Ismerős? Nem? A notification barból dettó ugyanígy dobáltuk ki a felesleges dolgokat, és az új browserben is így tudjuk bezárni a felesleges tabokat. Írtam fentebb, hogy ilyen apróságokra nagyon rágyúrt a Google, hogy egységesebb legyen az élmény. Gondolom lesz még több ilyen meglepi.
Android Beam
Na, ez viszont nagyon poén. Úgy néz ki, a Google szeretné, hogy az NFC chip minden telefonjában alap legyen, így egy újabb NFC technológiát pakolt be a rendszerbe. Ez konkrétan fájlok, zenék, linkek, képek, URL-et, market appok megosztására szolgál két teló között. Csak egymás közvetlen közelében kell lenni, és bumm, mehet is a cuccos. Geekout cucc inkább, mert hát ezt e-mailben is el lehetne intézni, de így egyszerűbb, és gyanítom, hogy gyorsabb is lesz.
Billentyűzet, és alap appok
Gyorsabb és pontosabb lesz a billentyűzet, valamint kap beépített helyesírás ellenőrzést, sőt, még diktálhatunk is neki - méghozzá a demó videók alapján egész gyorsan, és rettentő pontosan felismeri a hallott szöveget. Bár nem tudom, nekünk ez mennyire lesz jó, mivel a magyarok döntő többsége relatív keveset levelezik / smsezik angolul, ugye.
Végre kap a rendszer egy default mobilnet forgalom mérőt, mindenféle szupi kis statisztikával, meg diagrammal, hellóhurrá. Ami még külön über-pirospacsi: natív screenshot. Igen. Végre. Power gomb és hangerő le gombot nyomva tartod, és egy cuki kis animációval kísérve kész is a screenshot. Minden blogger álma.
A Gmail és a Calendar új interfészt kapott, előbbinél pl. a virtuális gombok máris a rendszer részévé váltak, utóbbi meg csak szimplán jobban használható lett.
Camera
Itt komoly változások történtek, kérem szépen: konkrétan szinte ahogy lenyomtuk a gombot, már kész is a fénykép, és a telefon már készen is áll a következő kép készítésére. Ezt a Google a hangzatos "zero shutter lag" névre keresztelte el, igen impresszív cucc. A kamerát pedig ezentúl egyből a lockscreenről is indíthatjuk, ahogy már mondtam. Van új beépített Panoráma mód, de ami a legnagyobb hátast dobtam: videófelvétel közben(!) is tudunk fényképet (snapshotot?) készíteni.
Ami még poén, hogy kapunk beépített szerkesztőt az alap műveletekel (Crop, Rotate, ilyenek), meg egy rakás Instagram-szerű szűrőt. Az új galéria pedig sokkal nagyobb képeket, és magazinosabb layoutot kapott.
People
Ez az egyik legkevésbé fontosnak érzett újítás részemről, átszabták az eddigi contact listát, ennyi. Szebb lett, jobb lett (kicsit WP7 beütése van nekem), meg ha hív valaki, akkor full-screen képet kap a hívó, ilyenek. Ami viszont mocskos pofás, hogy beállíthatunk előre mindenféle SMS üzeneteket, és ha valaki hív, akkor tudunk ilyennel válaszolni neki: konferencián ülsz, berreg a mobil, lenyomod a piros gombot, és egy klikkel megy az előre belőtt SMS: "Most nem tudok beszélni, fél óra múlva visszahívlak". Hello, sexy! Ez speciel nayon pofás kis funkciónak tűnik.
Under the Hood
Itt is történt rengeteg dolog, de csak kevésről rántották le a leplet. Ami már biztosnak tűnik, hogy az ICS végre rendesen tudja majd kezelni a több-magos procikat, hála a jó égnek. Szintén jó hír, hogy végre bekerült a wifi-direct is a támogatott technológiák közé, vagyis végre tudunk faszán ad-hoc networkökbe csatlakozni.
A kérdés persze adott: mikorra várható az én telefonomra? Egyáltalán kijön az én telefonomra? Jó kérdés, egyikre se tudunk választ jelent pillanatban. A 2011-ben kijött felső kategóriás csodákra (Galaxy SII, LG Optimus 2X, HTC Sensation) szerintem úgy fél éven belül kijön az ápdét, a többit viszont nem tudom. Itt azért elég nagy ugrás volt ahhoz, hogy már tényleg lehessenek hadver gyengeség gondok, speciel az originál Desire érzésem szerint már kevés lesz az ICS-hez. De kívánom, hogy tévedjek. Persze ki tudja, a HTC szerint a Desire már a Gingerbreadhez is kevés volt, a modder közösség mégis megoldotta. Fingers crossed.
képek a TechRadar UK cikkéből.