Egy hét ICS Desire alatt

2012.01.30. 19:37 // Írta: Deino

icsdesire.jpg

Már a címmel is csalok - fogalmam sincs, hogy mikor tettem fel. Két hétnél nem régebben / egy hétnél nem hamarabb, azt hiszem. Mindegy. A ROM, továbbá ez az egész Ice Cream Sandwich a HTC első nagy dobás készülékére, az originál Desire-re kezdeményezés nagyon gyerekcipellőben toporog még: sok a hiba, kevés a driver, és hát rengeteg funkció (NFC Beam, Face Unlock, stb.) már a hardverből adódóan bele se kell, hogy kerüljön.

Kezdjük azzal, ami a leglátványosabb változás ugye a Froyo/Gingerbread oprendszerhez képest: a kezelőfelület bizony a Holographic UI lett, amitől én screenshoton mindig is hánytam, hogy túl sötét, és különben is, ki dizájnol 2012-ben setét alapon világos betűket? Na, ehhez képest telefonon teljesen jól mutatott a dolog, egy-két napon belül simán ráállt a szemem. Az UI sokkal jobban át lett gondolva, azok az appok, amik már ICS menüvel dolgoznak (Gmail, Dropbox jut eszembe első körben) pedig kifejezetten illeszkednek az oprendszer kinézetébe.

A Gmailben alul ott az action bar, amit imádok, de veszettül: ha kijelölsz egy e-mailt, ikon formában ott vannak a leggyakoribb akciók: archiválás, törlés, ésatöbbi. Nem kell nyomkodni a menü gombot, helló. Ha valamelyik ikonról nem esik le elsőre, hogy mit jelent, rányomsz hosszan, és az app egy kis üzenetben feldobja a nevét - zseniál.

A lockscreen szép, de semmi extra, a notification bartól viszont nagyon féltem, hogy átváltják fekete háttéren fehér betűsre. Ehhez képest élőben kifejezetten jól néz ki, a notificationöket pedig előszeretettel sikálom ki jobbra, már csak az animáció és az érzés miatt is. Bár legtöbbet még mindig a "clear all" gombot nyomom, de az is kapott egy fasza kis animációt, szépen egyesével kilövi az itemeket jobbra - egyszerű, de nagyszerű.

Jó lett az új dialer / kontakt lista, amit akár el is lehet kezdeni People-nek hívni, mert az lett az új neve. Dizájnra is, használhatóságra is, külön imádom, hogy a kedvencek részben a kedvencek után mutatja a legfrissebben hívott kontaktokat is, tök gyakran vágok be onnan embereket a kedvencekbe.

Ami nem tetszik: hát, ez konkrétan nem az ICS hibája, de mivel (még?) nincs hivatalos ICS driver a Desire hardveréhez, rengeteg dolog nem fekszik úgy, ahogy kéne. Egyik-másik app pl. ICS alatt használhatatlan nekem (konkrétan a Vibert és a kedvenc PowerAMPomat kellett letörölnöm emiatt), ami kifejezetten szomorú. Ezek sajnos a portolás korai állapotát jelző bugok, ehhez egész egyszerűen idő kell, meg reménykedni, hogy a modderek kirugdalják valahogy a gyártóból az ICS drivert, mert az nagyban megkönnyíteni a ROM mágusok dolgát.

Én személy szerint egyelőre vissza fogom tenni valamelyik Gingerbreades MIUI-t, vagy az XJ-t, vagy az AU-t. És várok addig, amíg lesz egy stabil MIUI ICS rom, na majd akkor belecsapok a lecsóba. Csak az a baj, hogy valahogy nem visz rá a lélek, hogy legyakjam az ICS romot a telefonról, pedig már elég rég eldöntöttem, hogy nem jó ez így...

sissza_1.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.tnm (törölt) 2012.01.30. 21:42:55

nem tudom, hogy a Sandvold, vagy a dk_zero-cool (CM9 alapokat használó) verzióval tettél próbát. én a Sandvold-dal kezdtem, az utóbbi két rom telepítés óta már a másikat használom. a ma elérhető 0.3.3-as verzió egyelőre teljesen stabilan fut (vasárnap reggel raktam fel). poweramp-ot ezen nem próbáltam (mivel tetszik, ahogy a gyári zenelejátszót moddolták és használható benne a dsp manager [bass kiemelés, eq, stb.] ezért azt nyúzom egyelőre), de a 0.2.5-6 verziókkal is döcögősen de működött (néha néha kifagyott zene indításánál, vagy a player-be lépéskor, de az FC ablak után egyből lehetett használni).

a kamera még nem tökéletes, de már rengeteg fejlődött, ahhoz képest, hogy 2-3 hete még abszolút nem működött. (ez mindkét fejlesztési ágra igaz), elvileg a HW-es gyorsítás is csak hack-elt, de én ezt nem vettem észre funkcionálisan. youtube kliens, rokcplayer-ben avi lejátszás, Spirit HD tökéletesen fut.

gondolkodtam, hogy én is visszaváltok még, de azt hiszem nem fog már megtörténni, videofelvételt nem készítek annyit (gyak. sose), minden más működik lényegében. apróságok hiányoznak csak, pl. notification bar-ból kapcsolható led (aminek a helye már benn van, de 2 rlz-zel ezelőtt még a torch app se volt a rendszerben, addig is van widget), trackball to unlock (2 rlz-zel ezelőtt még a trackball to wake se ment), zene vezérlők a lock screen-en (eggyel korábban a gyári lejátszóhoz néha [random] előjött, most egyáltalán nem).
egyedül az időjárás app hiányzik, de ha nagyon kell, akkor leszedek egyet a sok millióból a marketről.
a naptárhoz kellett egy downgrade, de ehhez is ott a zip. mindez elfér a data++ HBOOT-on.

jah, majd elfelejtettem. a tárcsázó és a kontaktok még mindig két külön app, az egyik a people (fehér alapon) ahol nem csak a telós kontaktok, de még a google+ ismerősök is ott figyelnek, a másik a phone, ahol nagyon hasznos a T9 jellegű tárcsázás.

az egyetlen szomorkásság, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó Android főverzió Desire-re, legalább a nagyobb modder-ek részéről. Cyanogen-es csapat épp a Desire proci családja alatt húzta meg most is vonalat (és azért a Wildfire ICS projektek is már kilométerekkel le vannak maradva az N1 és Desire hegesztőktől).
lassan mindenképp kell az az új teló, de még az AI szexualitása ellenére se érzem azt, hogy annyira fontos volt most az áttérés AG-ről. amíg az app-okat supportolják még ICS-re, addig teljesen használható marad a Desire (ha nem akarunk a nagyon fasza játékokkal nyomulni), ez meg még vagy 2 év, addigra meg csak az én Desire-öm 4 éves lesz a modell maga már talán a 6. évéhez lesz közelebb...

lehet posztban kellett volna mindezt és nem hsz-be, bocs a terjedelemért, de osztozom az örömödben és most kiáramlott

Deino · http://play.blog.hu 2012.01.30. 22:14:19

@.tnm: data++ van nálam is, és asszem a zerocool szintén, mert CM9 source-re emlékszem én is. XDA-n találkoztam vele, ez tűnt a legjobbnak talán.

A kamerával kapcs a legidegesítőbb, hogy nem olvas QR kódot :DDD látni látszik, de nem tudja beolvasni.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.01.31. 10:15:53

"ki dizájnol 2012-ben setét alapon világos betűket?"

Egyrészt aki AMOLED-telefonra tervez :)

(Másrészt pedig aki nem követni akarja a trendeket, hanem alakítani.)

Deino · http://play.blog.hu 2012.01.31. 11:13:45

@Gerusz: a trendet nem úgy kell alakítani, hogy szembemész valamivel, hanem keresel egy új irányt :D

Nekem AMOLED a teló, de nem nézett ki annyira "hűde" nagyon különlegesen rajta. Akksi időben se nagyon láttam változást, mivel az aktív telefonhasználat elenyésző százalékát töltöd a settings menüben / lehúzott noti barral / stb. ergó egész egyszerűen nem számít a színe ilyen szempontból.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.01.31. 11:27:52

@Deino: Amikor az iPhone kijött, a trend az volt, hogy az okostelefonon legyen teljes qwerty és iránygombok, a rezisztív kijelzőt meg stylussal kellett böködni. Tehát elég durván szembementek a trendekkel és újat alkottak. Nekik bejött.
UI-design terén pedig az iOS-appok honosították meg a "metaforikát", azt, hogy a virtuális objektumoknak úgy kell kinézniük, mint a valósaknak. Ha megnézel egy iPhone-t, az appoknak bőr, szálcsiszolt fém, üveg, papír, stb... textúrájuk van, a standard UI-elemek fizikai kapcsolóknak néznek ki, stb...
Na a Holo ezzel teljesen szembemegy. Sokkal sci-fibe illőbb felületet hoz létre, nem titkolja, hogy virtuális, hanem gyakorlatilag büszke rá. Ezzel sokkal jobban diferenciálja magát az iOS-től. Plusz nekem személy szerint tetszik.

Sh4rky 2012.01.31. 15:28:31

Csak egy kis vélemény, bár én SGS-el rendelkezek nem ICS-el. Ami nekem is hátráltató erő volt az ICS-el szemben az a Viber használata, mert nagyon sokat sms-ezek ott haverokkal, barátnőmmel. Alig egy hete, sikeresen felcseszte az agyamat viszont a legutóbb felrakott mod, ezért feltettem egy CM9 alapú ICS-t, és örömmel jelentem ilyen smooth és jó még soha nem volt a telefonom. A Vibert kiváltottam a WhatsApp nevű progival, ami lényegében sokkal jobb mint a Viber, annyi, hogy itt nem lehet telefonálni, meg nincs olyan felugró ablak amiből egyből vissza is írhatsz, de trükközés nélkül is lehet változtatni hangokat, stb-stb...
A PowerAMP nekem teljesen gond nélkül megy, minden smooth, jó és szép. Annyira hiányzó funkciója nálam nincs az egész telefonnak.

.tnm (törölt) 2012.01.31. 22:21:57

csak jelzem, hogy napközben visszaváltottam poweramp-ra a gyári lejátszó, vagy a DSP manager bődületesen eszi az aksit. (statisztikáknál képernyő 40%, zene app 20+%)

btw ma megjelent a dk_zero-cool 0.3.4 amiben már elvileg a panorama fotózás is műxik. (továbbá cm9 is frissült, pl. beállításokat beolvasztották a settings-be nincs többé külön app)
már nyomom is fel

Deino · http://play.blog.hu 2012.01.31. 22:24:47

@.tnm: már leszedtem én is, felteszem ma este / holnap, de ha nem javult a dolog, én visszamászok Gingerbread alá. Vagy MIUI ginger, vagy valami Sense alapú cucc lesz, de gingerbread mindenképp.

tschyllagh 2012.03.16. 13:21:48

@.tnm: @Deino: nos, mi a helyzet, másfél hónappal később mit használtok? :) érdemes váltanom szerintetek?

Dióhéjban

Hírek, tesztek, appok, a legújabb telefonok - Froyo, Gingerbread, Honeycomb, Ice Cream Sandwich: minden, ami csak kellhet. Itt minden az android körül forog.

Kérdésed van, vendégírnál, netán hirdetnél szerény blogunkon? Ott vagyunk twitteren, facebookon, de végső esetben e-mailen is: appdroid.hungary@gmail.com


Értékelés szerint

Prémium kategória: ötcsillag(!), négycsillag
Középmezőny: háromcsillag, kétcsillag
Futottak még: egycsillag


Kategóriák:

android, appteszt, állatkert, bréking, design,
elmélkedés, gépház, google, gyorshír, hírek, játék, market,
pikcsőr, pletyka, reklám, rendszer, táblagép, telefonteszt,
tippek és trükkök, tweet, update, videó, zöldrobot.

Készülékre hangolva:
HTC, LG, Motorola, Nexus, Samsung, Sony Ericsson, ZTE.


Lájkolnám a lájkod